top of page
Kriszta.png

Kormány Lászlóné

tanácsadó szakpszichológus, pedagógus

+36 (70) 623 5660

Üdvözlöm!

Kormány Lászlóné vagyok, tanácsadó szakpszichológus és pedagógus.

Pszichológusi képzettségemet tanácsadás és iskolapszichológia specializáción 2014-ben szereztem meg a Debreceni Egyetemen, 2018-ban az ELTE-n pedig krízistanácsadó szakirányon a tanácsadó szakpszichológus végzettségemet. Pedagógusként 2003-ban végeztem tanító- magyar nyelv és irodalom műveltségterületen a Nyíregyházi Főiskolán.


2003-tól folyamatosan jelen vagyok a gyerekek iskolai életében, eleinte pedagógusként, majd 2014-től pszichológusként is. Három évig gimnazista serdülőknek is tartottam tematikus foglalkozásokat.


Magánrendelésem 2017 novemberétől érhető el, ahol bármely korosztálynak (gyerekeknek, serdülőknek és felnőtteknek egyaránt) készséggel segítek a problémáik megoldásában. Lehetőségük nyílik pszichológiai konzultációra, nevelési tanácsadásra, valamint tematikus csoportfoglalkozásokra is. Életünk során számos olyan fordulóponthoz, krízishelyzethez (pl. válás, gyász, serdülőkor nehézségei, stb.) érkezhetünk, melynek tisztánlátásában, kiértékelésében és megoldási utak keresésében hatékony segítséget nyújthatok krízistanácsadóként.

Miben segíthetek?

Életvezetési tanácsadás, önbizalom/önismeret fejlesztése, érzelmi és kapcsolati nehézségek kezelése, stresszkezelés, nehéz élethelyzetek megoldása, pályaválasztás, indulatkezelés, kamaszkori nehézségek, szorongásoldás, teljesítményproblémák (munka, tanulás), tanulási gondok, magatartási és beilleszkedési problémák, tanulástechnika fejlesztése, hatékony konfliktuskezelés, önismereti és társas készségeket fejlesztő csoportfoglalkozás, online pszichológiai tanácsadás/terápia, stb.

Küldjön üzenetet

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező. Amennyiben nem kívánja megadni teljes nevét, kérem használjon jeligét.

Köszönöm, megkaptam üzenetét.

bottom of page